Ez a program kompletten magában foglal mindent ami egy sikeres osztálykiránduláshoz kell. Túránkat Sopronban kezdjük, ahol a történelmi belvároson keresztül kocsikázva megcsodáljuk annak minden egyes részletét. A főtéren kis sétát teszünk, majd a pékmúzeumban töltünk el egy órát. Ez a múzeum nem csak Magyarországon, hanem Európában is egyedülálló.
Majd Fertőrákos felé vesszük az irányt. Útközben a bobpályán megállunk pár csúszás erejéig. Fertőrákosra érve a faluközpontban megtapasztalhatjuk, milyen az, ha valakit pellengérre állítanak.
Az ebédet két kiváló étterem ajánlatából választhatják ki vendégeink. A következő állomásunk a fertőrákosi püspöki kastély.A kastély termeit freskók és stukkók díszítik, amelyeket idegenvezetéssel tekinthetünk meg. A kastély pincéjének sajátságos hangulata van. Jelenleg is folyamatban van a püspökök menekülőalagútjának feltárása, amin keresztül lovakkal tudtak kijutni a Rákos-patak alatt a közeli erdőbe a törökök elől.

Majd megtekintjük a egykori városfal legszebben fennmaradt részét, ami a püspökök védelmét szolgálta hajdanán. Fertőrákos jellegzetes nevezetességeinek bebarangolása után lekocsikázunk a kikötőbe és vízre szállunk. A Fertő-tavon,ahol osztrák-magyar vízen szeljük a habokat, hihetetlen panorámában lehet részünk.


A túra során mindent megteszünk annak érdekében, hogy Ön és családja, egy felejthetetlen élménnyel legyen gazdagabb, valamint olyan ismereteket szerezzen azokról a helyekről amelyeket bebarangolunk, hogy akár ismerőseinek is el tudja mesélni a hely jellegzetességeit.
Ha Ön nem volt megelégedve túránkkal ebben az esetben 100%-os pénzvisszafizetési garanciát biztosítunk.