Fertőrákos szárazon és vízen


Programcsoport: Önnek és családjának

Fertőrákos múltja és jelene mindig szorosan összefüggött a Fertő-tóval. a A túra során megtekintjük Fertőrákos főbb nevezetességeit, kiemelve a püspöki kastélyt és a Fertő-tavat. Ez alatt a három óra alatt összefonódik a múlt és a jelen, a fejlődés és hagyományőrzés. A túra során megtett 20 km alatt lényegében bejárjuk Fertőrákos minden zegzugát szárazon és vízen. Elindulva a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban megnézzük Fertőrákos mai kőbányáját, a vasfüggöny helyét. Majd megnézzük a falut. Célba vesszük a pellengért és a napórát a faluközpontban. Majd a kastélyban folytatjuk Fertőrákos megismerését.Fertőrákos jellegzetes nevezetességeinek bebarangolása után lekocsikázunk a kikötőbe és vízre szállunk. A Fertő-tavon,ahol osztrák-magyar vízen szeljük a habokat, hihetetlen panorámában lehet részünk. Továbbá minden kedves vendégünket egy pohár borral vendégeljük meg Fertőrákos kikötőjében.

  • Programvázlat

  • 1. Fertőrákos történelmi múltjának ismertetése
    2. A falu főutcáján végigautózva a történelmi mezőváros megtekintése
    3. A faluközpontjában rövid séta: a pellengér, a vízimalom és a napóra
    4. A nyugati városfal és a Rákos-patak megtekintése
    5. A püspöki kastély termeinek bejárása idegenvezetéssel
    6. A püspöki boros pince bebarangolása a menekülőalagút megtekintése
    7. A fertőrákosi vízi telep bemutatása: vízre épült cölöpházak, a strand és a hajókikötő
    8. Egy órás sétahajózás következik magyar-osztrák vizeken kapitányi idegenvezetéssel
    9. A kikötőben minden vendégünket meghívjuk egy pohár soproni borra

     

  • A program árai:

  • A 3 órás program díja
    Felnőtt: 2800Ft
    Nyugdíjas: 2400Ft
    Diák: 2400Ft

    Az ár tartalmazza a belépőket, az idegenvezetést, a hajóút díját és az utazást.


    A program tartalmazza a hajójegyet!


  • Garancia:

  • A túra során mindent megteszünk annak érdekében, hogy Ön és családja, egy felejthetetlen élménnyel legyen gazdagabb, valamint olyan ismereteket szerezzen azokról a helyekről amelyeket bebarangolunk, hogy akár ismerőseinek is el tudja mesélni a hely jellegzetességeit.
    Ha Ön nem volt megelégedve túránkkal ebben az esetben 100%-os pénzvisszafizetési garanciát biztosítunk.



  • Megrendelés:

Önnek lehetősége van akár a hagyományos, akár most, közvetlenül az interneten keresztül megrendelni túráinkat.

Program megrendelése

Partnereink


További partnereink
  • Elérhetőségeink
  • Cím:
  • 9421 Fertőrákos, Kőbányasor 8.
  • E-mail:
  • info@sopronturista.hu
  • Tel.:
  • + 36 30 / 347 49 82
  •  
  • + 36 20 / 462 31 90
A Pfeifer 2003 Kft. (9421, Fertőrákos, Kőbányasor 8.) a Drescher Hajózási Kft. (Sopron-Tómalom, Nefelejts u. 42, 9400 Pf. 60. ) a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága megbízása alapján végzi a szervezők által megbízási szerződés keretében személyszállítási tevékenységet végez.
A Pfeifer 2003 Kft. utazásszervezéssel nem foglalkozik.
Fertorakositurista.hu © 2011
Kezdőlap | Fertőrákos | Programjaink | Szállásajánlat | Fotógaléria | Kapcsolat
honlapkészítés:
netgroup